ÉNEKEK ÉNEKE

Elli Jaffe

2024. április 11.
19:30
Budapest
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Google térkép
Jegyvásárlás

MŰSOR

Az Énekek éneke című koncerten a kántorok szólóban vagy kisebb-nagyobb együtteseket formálva nemcsak a neves zsinagógai énekszerzők legfontosabb műveit szólaltatják meg, de a tradicionális repertoárból is bőséggel válogatnak.

KÖZREMŰKÖDIK

Avraham Kirshenbaum, Nissim Saal, Chaim Stern, Zucker Immánuel, Rudas Dániel, Raáb Gábor – ének, Virágh András Gábor – orgona,
MÁV Szimfonikus Zenekar

VEZÉNYEL

Elli Jaffe
A kántorművészet (házzánut) rendkívül fontos szerepet tölt be a zsidó liturgiában, hiszen az énekes az egész közösség könyörgését tolmácsolja a Teremtő felé, a lehető legmagasabb művészi fokon. A héberül sliach ciburnak (a közösség küldöttének) is nevezett kántortól tehát nemcsak a hagyományok ismeretét, a példás életmódot és a jó hangot várják el, hanem egyfajta előadóművészi kivételességet is.
Az Énekek éneke című koncerten olyan kiválóságok kántorművészetében gyönyörködhetünk, mint az amerikai Nissim Saal, a Jeruzsálemi Nagy Zsinagóga kántora, Avraham Kirshenbaum, a budapesti Bethlen téri zsinagóga főkántora, Zucker Immánuel és Európa legnagyobb zsinagógája, a Dohány utcai templom kántora, Rudas Dániel. A fiatalabb generáció képviseletében fellép a müncheni Ohel Jakob zsinagóga főkántora, Chaim Stern, valamint Raáb Gábor. Az előadás karmestere a Jeruzsálemi Nagy Zsinagóga Kórusának vezetője, a karmester, zeneszerző és énekes Elli Jaffe lesz.

Rendező: Müpa